Csehországban nőtt a kereskedelmi szálláshelyek kihasználtsága

Nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált hazai és külföldi turisták száma a második negyedévben Csehországban, de továbbra is hiányoznak a gazdagabb turisták, elsősorban az oroszok, kínaiak és az amerikaiak - állapította meg a cseh statisztikai hivatal.

AKI: csaknem 20 százalékkal nőtt a műtrágyaforgalom a második negyedévben

A csökkenő áraknak köszönhetően csaknem 20 százalékkal nőtt a műtrágyaforgalom a második negyedévben tavalyhoz képest - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójában.

Ötszörösére nőtt a Waberer's nettó eredménye a második negyedévben

A Waberer's International Nyrt. 175,9 millió euró árbevételt ért el a második negyedévben, ami 1,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye 2,5 millió euróról 15,1 millió euróra emelkedett.

A vártnál jobban nőtt a második negyedévben az euróövezeti GDP

A második negyedévben a vártnál kissé nagyobb mértékben nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az euróövezetben mind negyedéves, mind éves összevetésben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján.

A vártnál jobban alakult a második negyedévben az amerikai GDP

A második negyedévben a vártnál nagyobb mértékben gyarapodott az Egyesült Államok bruttó hazai terméke a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) csütörtökön publikált előzetes kalkulációja alapján.

Masterplast: 34 százalékkal csökkent az árbevétel a második negyedévben

Az építőipari szigetelőanyagokat gyártó Masterplast árbevétele 34 százalékkal 37,812 millió euróra csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább csökkentek az európai abroncseladások

A második negyedévben tovább csökkentek az európai abroncseladások, ami hosszabb távú gazdasági zavarokat jelez - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association - HTA) az MTI-vel kedden.

A vártnál kevésbé nőtt a második negyedévben a kínai GDP

A második negyedévben a vártnál kevésbé nőtt a kínai bruttó hazai termék (GDP) éves bázison a nemzeti statisztikai hivatal, az NBS hétfői jelentése alapján.

KSH: lassult a lakásárak emelkedése a második negyedévben

Az első negyedévi 8,9 százalékról a második negyedévre 6,3 százalékra mérséklődött a használt lakások árának emelkedése, míg az újaké 6,6 százalékról 3,3 százalékra lassult.

MNB: csökkent az államháztartás hiteligénye a második negyedévben

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a negyedéves GDP 2,4 százalékának megfelelő 396 milliárd forintot tett ki a második negyedévében.

A várakozásokkal ellentétben nincs recesszióban a brit gazdaság

A várakozásokkal ellentétben nincs recesszióban a brit gazdaság, mivel a pénteken ismertetett, felülvizsgált adatok szerint növekedett a brit hazai össztermék (GDP) a második negyedévben.

HVCA: emelkedéssel zárta a második negyedévet a kockázati- és magántőke piac

A korábbi évek azonos időszakához képest mind összegben, mind a befektetések számában emelkedéssel zárta a második negyedévet a kockázati és magántőke piac Magyarországon.